2016. február 2., kedd

Harcművészetek és küzdősportok fogalmáról mélyebben

Minden harcművészet lényege a támadási és védekezési stratégiák, kompetenciák fejlesztése, mely az önfegyelmen és az összpontosításon alapul. Ez teszi művészetté az egészet.
A harcművészet fogalmán belül rengeteg harcművészetet ismerünk világszerte. (magyar íjászat, dárdahajítás, kínai kung-fu, azon belüli fegyverek használata, mint a kard, alabárd stb.)
A harcművészeten belül japánban alapvetőleg két típust ismerünk; budó és bujutsu/ bugei.
武道 Budó
A budó a harc útja. Olyan harcművészetet jelöl, melynek legfőbb szándéka nem a végkifejlet lehető legvégzetesebbé tétele, hanem a támadások, védések legprecízebb, nem véletlenszerű alkalmazása, melynek középpontjában az egyén mentális fizikumának fejlesztése áll. Egyáltalán nem összekeverendő a modern világban ismert küzdősporttal. Legalábbis nem minden tekintetben, de erről majd lejjebb.
Ilyen budó például a kendó, karate (karate-dó), judo, iaidó, kyudó, jodó, naginata-dó stb.
武術 ・ 武芸 Bujutsu/ Bugei
A bujutsu és a bugei szavak a hagyományos harcművészeteket jelölik, melyek lényege eredetileg a gyilkolás és az önvédelem, helyzettől függetlenül, kihasználva az ellenfél gyengeségeit és a természet adottságait.

Összegezzünk egy kicsit.
Vegyünk egy modern budót, és egy "modern" bujutsut. Mindkettőben a győzelem, a másik legyőzése a cél. De milyen különbségeket tapasztalhatunk egy párviadal során?
Helyszínkén képzeljünk el egy tisztást, ahol süt a nap, buckás, helyenként csúszós a talaj.
Mit láthatunk egy budó összecsapásban?
A két fél egymásnak ront, tudásuk legjavát hozva próbálnak felülkerekedni a másikon. Elesik az egyik. A másik megvárja míg felkel. Mikor közel kerülnek egymáshoz, csak a legtisztább technikákat alkalmazzák, mindenféle "aljas" dologtól mentesen.

Ezzel ellentétben egy bujutsu/ bugei összecsapásban mást láthatunk. A helyszín ugyan ez, de most két bujutsuzó támad egymásra.
Elcsúszik az egyik, erre a másik ádázul neki ront és mindent megtesz, hogy az illetőt ott tudja legyőzni, lefegyverezni.
Ha közel kerülnek egymáshoz, akkor egyéb technikákat is használnak.
Például, ha kardforgató (kenjutsu) párviadalról lenne szó, mi történhet? Itt előfordul, hogy az egyik fél a kardot kifordítja a másik kezéből, gáncsolásokat, leszorításokat alkalmaznak egymáson vívás közben. Ezekre az esetekre külön technikák vannak szinte minden régi iskolában (koryú-ban). Még a nap állását is ki kell használni hogy ellenfelünket legyőzzük.
Ilyet ugyebár egy budóban el sem lehetne képzelni.



A másik oldalon pedig ott van a küzdősport.
Mi is akkor ez pontosan?

A küzdősport lényege a testmozgás, a versenyeken való eredményeskedés az ellenfelek felett. A küzdősport, tulajdonképpen a harcművészetek szabályok közé szorított változata.
Így alakult ki a kenjutsuból a kendó is. A kenjutsuban életre halálra mentek egymásnak az emberek, szabályok nélkül, komoly technikai háttér ismeretében.
Elérkeztünk egy elég kényes és bonyolult kérdéshez, melyre nem lehet tökéletesen válaszolni.
"A kendó az harcművészet, vagy küzdősport?"
A Magyar Kendó Szövetség (MKSZ) állásfoglalása szerint, a kendó japán vívás. Így egyikhez sem lehet sorolni.
Az én személyes véleményem azonban kissé eltér.
Szerintem a kendó, a karate és esetleg a judo helyzettől és egyéntől függetlenül is budó. A budó viszont voltaképp maga a tradicionális harcművészet egyik kifinomultabb verziója.
De a kendóban, karatéban, judoban (biztos vannak még többen is akiket ide lehetne sorolni) fontos a versenyekre való felkészülés, hisz az ember itt díjakért, elismerésért küzd, szigorú sportszabályok közé szorított keretekben. Vagyis egyszerre küzdősport és harcművészet egyben. Ennek dominanciája mutatja meg, hogy mi is valójában a kendó, a karate és a judo. A dominancia pedig egyén függő. Sőt, inkább úgy érzem tanítás és mester függő.
Aki azért küzd és tanul, hogy önmegvalósításon menjen keresztül, hogy egy biztos alapot adjon neki az életre, hogy lelkileg erősödjön, akkor ez teljes mértékben harcművész felfogás.
Mikor valaki azért tanul, hogy versenyeken a legfényesebb érmeket hozza el, akkor ez a küzdősport felfogás.
Ez, mint írtam egyén függő, de kortól is függ.
Egy fiatalabb jobban vágyik az elismerésre, díjakra. Neki fontos a verseny ebből a szempontból is. Egy idő után egyeseknek ez már nem elég és elkezdenek foglalkozni az igazi értékeivel, ami a tiszta tudatú művészi mozgás kultúra fejlődését eredményezi.
Jelenleg én 22 évesen úgy érzem, hogy a kendót azért tanulom, hogy a küzdősportolói énemet erősítsem elsősorban. Ez lehet, hogy évek múltán változni fog.


Kendó edzés csapaton belül (SZJKK - Győrzámoly)
bal: Kamocsai Péter, jobb: Pethő Marcell