A meghajlás
A meghajlás és földre borulás az európai országokban a meghunyászkodás, megalázkodás jelképe.
A pontos definíciója a www.lexikon.katolikus.hu
weblapról;
"meghajlás (lat. inclinatio): a tiszteletadás és az alázat jele (→bűnbánat). - Láthatóvá teszi, hogy az ember valakinél kisebbnek, kevesebbnek tartja magát." (www.lexikon.katolikus.hu)
Ezért furcsa sokaknak az ázsiai országok lakóinak viselkedése, miképp hajlonganak egymásnak.
Szinte az összes Távol-keleti ország használja a meghajlást.
Kezdem a legáltalánosabbal.
A mellkas előtt összetett kézzel, összezárt tenyérrel és kinyújtott ujjakkal majd egész felső testtel való meghajlás a legelterjedtebb Ázsiában. Ezt használják
Indiában, Tájföldön, Srí Lankán, Nepálban, Kambodzsában, Laoszban, Indonéziában, Butánban, Burmában, Kínában.
Elnevezése régiónként változik.
Indonéziában Sembah a neve.
Sembah
A
Sembah szó a szanszkrit
Om Swastiastu köszönésből alakult ki.
Az
Om (
ॐ ) (
A - Um összevont alakja) maga a létige.
Érdekessége ennek az igének, hogy a dévanagári ABC-ben az első hang az A az utolsó pedig az Um. A hindu vallási szövegek azt állítják, hogy a létezés kialakulásakor egy ilyen hang hallatszott. Ez maga a létezés hangja. Emiatt ez a hindu vallás egyik legfontosabb gyökérmantrája. A hindu vallás jelképe pedig az Aum/ Om szó leírva dévanagári írással.
A
Swastiastu pedig két szóból tevődik össze.
Első a
Swasti, mely jelentése boldogság.
Ebböl a szóbol ered többek közt a szvasztika is, amit mi úgy ismerünk, hogy horogkereszt.
Aki olvasta a januári
cikkemet a Szvasztikáról, az tudja pontosan, hogy mit is jelképez valójában.
A második szó az
astu, ami pedig azt jelenti, hogy remél, reménykedik, bízik valamiben.
Vagyis az
Om Swastiastu azt jelenti, hogy
Bízom benne, hogy boldog leszel.
Indiában, Srí Lankán és
Nepálban úgy hívják, hogy
Namaste.
Namaste (Szanszkrit szó, dévanagári írással: नमस्ते )
A
Namas (नमस् ) szó jelentése eredetileg maga a cselekedet, a meghajlás. A Te vég ( ते ) pedig azt jelenti, hogy Neked, a Te részedre. Vagyis Meghajlás a Te részedre.
Tájföldön ugyan ezt
Wai néven ismerik.
Wai (Táj szó,
ไหว้ )
Eredete valószínüleg a Sembah és a Sampeah kifejezésekhez hasonlóan a svaszti szóhoz van köze, pontos eredete tisztázatlan.
Kambodzsában és Laoszban Sampeah és Nop névvel illetik.
Sampeah
Khmer és Lao nyelven: សំពះ
A szó létrejötte ugyanúgy történt, mint a Sembah-nak, ez is az Om Swastiastu-ból alakult ki.
Meghajlás Kínában
Meghajlás kínaiul: 鞠躬 - Jūgōng
Kínában a Han dinasztia idején kezdtek hajlongani egymásnak az emberek, hogy ezzel tiszteletüket fejezzék ki egymásnak.
Ennek különböző stílusai szinte már csak a harcművészetekben maradtak fenn.
抱拳 (Bàoquán)
Ez voltaképp nem meghajlás, de ugyanúgy a tisztelet kinyilvánítása.
Ökölbe szorított jobb kéz melyre a bal tenyér rásimul.
Ehhez hasonló a koreai Teakwondo-ban is használt bojumeogjunbi (보주먹준비) meghajlás.
Meghajlás Japánban
Japánt hagytam legutoljára, mert Japánnak a legszínesebb és legkülönfélébb a meghajlása.
Elnevezése japánul: お辞儀 - Ojigi, vagy pusztán tisztelet: 礼 - Rei.
Japánban mindenki között van társadalmi rang. Legyen az kisgyermek, fiatal, idős, idegen vagy közeli rokon. Mindenkinek meg van, hogy mikor kinek és hogyan hajol meg.
Üdvözlő meghajlás.
Mikor találkozik két japán mindig nagyobb távolságban állnak meg egymástól, mint ahogyan az európai ember megszokta. Ennek oka nagyon egyszerű. Függetlenül a társadalmi hovatartozástól meg kell hajolniuk egymásnak. Ehhez pedig kell némi hely, máskülönben összefejelnének.
Magyarországon a hivatalosan elfogadott személyes zóna, vagyis a két ismerős közti társalgáshoz elegendő térköz az 45 és 120 cm között van. Japánban ez kitolódik egy kicsit, mert a 45 cm nagyon közeli. Ez elegendő a kézfogáshoz de egy meghajláshoz már nem.
A mai modern életben kettő álló testhelyzetből való meghajlást alkalmazunk üdvözlésre.
-
Eshaku 会釈
Ez a legkisebb meghajlás, pusztán 15 fokban hajolunk meg. Szemünket a földre szegezzük, úgy 3 méterre magunk elé.
Közeli ismerősök használják, rokonok, barátok egymás közt üdvözlés céljából.
- Keirei 敬礼
Ez a közepesen mély meghajlás, itt kb. 30 fokos szögben hajolunk meg. Szemünkkel 2-2.5 méterre nézünk magunk elé.
A keirei meghajlással köszönthetünk idősebbeket és társadalmi rangban felettünk állókat.
Ha egy magasabb beosztású, vagy idősebb ugyanígy tesz velünk, akkor az nem azt jelenti feltétlenül, hogy nincs tisztában a státuszunkkal, hanem azt is jelenti, hogy elismer minket és mély tiszteletét kívánja kifejezi.
Társadalmi rangban alattunk, vagy azonos szinten álló jó ismerőst, rokont úgy köszöntünk, hogy enyhén meghajlunk az egész törzsünkkel (kb. 15 fokos szögben).
Általánosságban igaz, hogy a nők a combjukra teszik a kezüket, tenyérrel lefele, kinyújtott és összezárt ujjakkal, míg a férfiak a testük mellé zárják szintén kinyújtott összezárt ujjakkal.
  |
Modern üzleti életben közepes meghajlással (keirei)
kezeinket együtt kinyújtva adjuk át a névjegykártyánkat.
Ugyanezzel a mozdulattal vesszük át a partnerünktől is.
|
Lényeges, hogy mindig a társadalmi rangban magasabban álló egyenesedjék fel először.
Bocsánatkérő meghajlás.
Mikor bocsánatot kérünk a tettünk súlyosságától függ, hogy mennyire mélyre (max 45 fok!) hajolunk meg és mennyi ideig tart. Ha a partnerünktől megkapjuk a bocsánatot akkor felállhatunk. Egyéb esetben nem ajánlatos, mindegy meddig tart.
Arckifejezésünk persze alkalomhoz illő legyen, ne mosolyogjunk, komoly arcot vágjunk, hogy ezzel is kifejezzük komoly bűnbánatunkat.
- Saikeirei 最敬礼
Ez a legmélyebb meghajlás. Kb. 45 fokos szögben hajolunk meg, szemünket tőlünk egy, másfél méterre szegezzük, de akár be is csukhatjuk kicsit, de résre hagyjuk nyitva. Bocsánatot fejezünk ki vele, illetve a kiemelkedően magas rangú személyeket (pl.: Őfelsége a Császár) köszönthetünk így.
 |
| Mély meghajlás (Saikeirei), egymás iránti mély tiszteletet fejezi ki |
Ennél csak egy mélyebb meghajlás van, a Virág - hana meghajlás, amiről lejjebb írok.
Hálaadó meghajlás.
Ha a japánok megköszönnek valamit akkor azt sokan (főként a buddhisták) összetett kézzel teszik.
Ez a legmélyebb kifejezése a hálának.
Akár összeteszik a kezüket, akár nem mindig mosolyogni kell.
Ülő meghajlások.
Ülve már csak ritkán hajolnak meg a japánok, mivel a legismertebb ülő póz a seiza szinte csak a hagyományos művészetekben (tea ceremónia, kalligráfia, festészet) és harcművészetekben (kendó, iaidó, iaijutsu, aikidó stb.) van jelen.
A tea ceremóniában három féle meghajlás van; shin, gyou és sou.
A shin meghajlás a legelterjedtebb seiza meghajlás, melyben a kezeinket a földre tesszük, hogy tenyerünk hüvelyk és mutatóujjaink egy háromszöget képezzenek és teljes testünkkel meghajlunk.
Ezt a mester és a nézők felé szokták alkalmazni.
A gyou és a sou meghajlások enyhébbek, itt a kezek a térdekhez simulnak és csak az ujjak hegyei érintkeznek a talajjal.
 |
| shin meghajlás |
Harcművészetekben nagyon sok féle meghajlás van ismét.
Mikor belépünk a sportcsarnokba/ dojouba mélyen meghajlunk. Küzdelem előtt és végén szintén ugyanígy teszünk.
A legismertebb a seizaban való mély meghajlás, mely megegyezik a teaceremóniában használt shin meghajlással. Így köszöntik a mestert, a shoumen-t, vagyis a küzdőtér szellemét, a kardot és a gyakorló felek egymást.
A kardnak való meghajlás történhet állva és ülve is. Ezek mindegyikének a neve Tórei (kard tisztelet).
Kendóban és némely kenjutsu iskolában (Pl.: Kashima shinden jikishin kage ryu) van egy sonkyou nevű guggoló üdvözlő testtartás.
Mikor leguggolunk akkor húzzuk elő a kardot és a felállás után indulhat csak a küzdelem.
A harc/ gyakorlás végén középen tartva a kardot guggolunk le lassan és csak akkor tesszük el a kardot.
 |
| sonkyou |
Ehhez hasonló a sumóban a kikyo (跪居) nevű guggoló testtartás, mely szintén a küzdőfél üdvözlését jelképezi.
 |
| kikyou |
Ezeken kívül ismert a seizaban a hó, a Hold és a virág meghajlás, melyek között a különbsége pusztán a meghajlás mélységében van.
Hó (Yuki) : Enyhe, éppen meghajlunk, kezeinket előre csúsztatjuk, hogy csak az ujjunk hegye érje a talajt, közben tartjuk a szemkontaktust.
Hold (Tsuki): Ökölbe szorított kezeinket a fölre tesszük, és mélyebben meghajlunk.
Virág (Hana) : Ez a legmélyebb meghajlás, melynek három variációja van. Az egyik a fent említett shin meghajláshoz hasonló, csak itt a kezek nem érintkeznek.
Ezt a fajta meghajlást legtöbben úgy ismerik, hogy dogeiza (土下座). Ez manapság is használatban van.
Ezt akkor használjuk, ha valami hatalmas bűnt követtünk el, megsértettük a másikat például.
 |
| Hó (yuki) meghajlás |
 |
Tsuki, avagy a hold meghajlás
|
 |
| 1800-as évekbeli színes fénykép két szamuráj Hold meghajlásáról. |
 |
| Tsuki meghajlás másik verziója, kyokushin karatéban is használják |
 |
Hana - virág meghajlás 1,
Avagy a dogeiza 土下座, a legkomolyabb bocsánatkérő meghajlás |
A másik pedig nem seiza ülőhelyzetből van, hanem hiza pozícióból.
A hiza (ismert nevei: iai hiza, tate hiza) mikor egyik lábunk seiza pozícióban van, míg a másikat felhúzzuk.
 |
| hiza ülés |
A felhúzott lábunkra rátámaszkodunk egyik kezünkkel, a másik kezünket a földre tesszük vagy ökölbeszorított kézzel, vagy kinyújtott mutató és hüvelykujjakkal.
 |
| Virág meghajlás 2, |
 |
| Virág meghajlás 3, |
